RÓLUNK


REFERENCIÁK

 "Karrieremen szerettem volna dolgozni, ezért kerestem meg Zsókát. Az új munkahelyemen nehezen találtam meg helyem, pedig addig nem volt ilyesmivel gondom. Mindig lelkiismeretesen dolgoztam, a főnökeim meg voltak elégedve velem. Hirtelen nem láttam, mi a következő lépés. Akkorra már a hangulatomra is rányomta a bélyegét az egész. Azok a dolgok, amiket addig csináltam egyszerre érdektelenek lettek, otthon is problémák voltak. Nagyon jólesett, hogy elmondhatom a nehézségeimet, nem akartam a családomat terhelni ezzel. Kellett a támogatás, hogy talpon tudjak maradni. Eszter segítségével sikerült távolabbról nézni a dolgokat és sok mindent megértettem. Ma már megtaláltam a helyem és a kapcsolataimban is sokkal jobban érzem magam." András (46)

" Amikor jelentkeztünk párterápiára, már mindennapossá váltak az otthoni veszekedések. A legapróbb dolgokon is képesek voltunk összeveszni. Szinte elviselhetetlen volt az otthoni légkör. Lassanként azt éreztük, nem tudunk mihez kezdeni a közöttünk lévő feszültségekkel. A kapcsolatunkat a nehézségek mellett is érdemesnek tartottuk arra, hogy megmentsük. Azért kerestük meg Katalint és Zsókát, mert változtatni szerettünk volna a közöttünk lévő kommunikáción. Ennél sokkal többet kaptunk. Sikerült jobban megérteni, mi zajlik a másikban és hogyan változtassunk a nehézségeken. Az ülések nagyon emberiek voltak. A kellemetlen témákról is oldottan tudunk beszélgetni. Jó volt megélni az elfogadást és hogy hittek bennünk, támogattak bennünket. Megszűntek a feszültségek és a kapcsolatunkban annak ellenére, hogy korábban azt hitük, már mindent tudunk egymásról, szintet léptünk. Köszönjük :) " Zoltán (37) Andrea (34)

"Katalint és Zsókát egy baráti család ajánlotta számunkra. Ekkor már kétségbeesetten kerestünk szakembert, aki segíteni tud nekünk lányunk viselkedési problémái kapcsán. Hosszú idő után szántuk rá magunkat a családterápiára, mert nehezen küzdöttük le azt a gondolatot, hogy hibás a családunk és nem tudjuk mi magunk megoldani a gondjainkat. Már az első találkozó nagyon meggyőző volt, mert Katalin és Zsóka olyan elfogadó légkört teremtettek, hogy egy percig sem éreztük, hogy szégyenkeznünk kellene. Összesen 8 alkalmas volt a családterápia. Ennyi idő alatt sokkal jobban megismertük egymást és megértettük, hogy mi áll problémáink hátterében. A változást nagyon hamar megtapasztaltuk a mindennapokban . Nagyon hálásak vagyunk, mert azóta sokkal kiegyensúlyozottabb a családi életünk" László (42), Mária (36) , Petra (12) és Dávid (9)

"Az iskolai pszichológus ajánlására kerestük fel Katalint az akkor 14 éves Anna lányommal, mert Annát gyakran piszkálták az osztálytársai és emiatt egyre jobban szorongott és egyre kevesebb volt az önbizalma. Nagyon izgult az első találkozó előtt és szégyellte az osztálytársai előtt is, hogy neki pszichológusra van szüksége. Anna már az első alkalom után felszabadultan jött ki a találkozóról. Katával nagyon könnyen megtalálták a közös hangot és néhány hét után Anna elkezdett megnyílni. Annának néhány hónap alatt sokat erősödött az önbizalma. Kata bíztatására, miután Annának nagyon jó a ritmusérzéke, belevágott a társastáncba. Azóta Annát nagy társaság veszi körül és az osztálytársai is befejezték a piszkálását, mert látják, hogy már egyáltalán nem hat rá. Egy év leforgása alatt teljesen kivirult a lányom. Nagyon köszönöm Katalinnak a lelkiismeretes segítséget." Anna (15) és Zsuzsa (45)

"Az iskolában az egyik anyuka ajánlotta, hogy keressük meg Zsókát, amikor elmondtam neki, hogy a lányom, aki akkor már 10 éves volt, milyen gyakran felkel éjszakánként. Már fél éve próbáltunk túljutni a problémán. Nagyon félt egyedül aludni. Amellett, hogy nagyon sajnáltam, borzasztóan kimerültem ezalatt. Eszterrel hamar megtalálták a közös hangot, ezért szívesen jött ide. Az is kiderült, hogyan tudom támogatni abban, hogy jobban legyen. A szülőkonzultációkon anyaként sokat megtudtam a saját működésemről. Zsóka hitelesen tudta elmondani, mit kell tennem. Nagyon hálásak vagyunk érte. Sokkal könnyebb lett azóta. De a legfontosabb, hogy a lányom sokkal kiegyensúlyozottabb. Szeretettel ajánlom őt. "Krisztina (38)

"Egy nagyon nehéz és megterhelő időszak után kerültem Katahoz. A munkahelyemen azt éreztem, hogy már semmi sem motivál, a házasságon is tönkrement és a gyerekeim is akkoriban repültek ki a családi fészekből, úgyhogy nagyon magányos és lehangolt voltam. Kata elképesztő türelemmel várta ki, hogy megnyíljak. Pontosan tudta, hogy mikor hallgasson, és azt is, mikor kell kérdeznie. Lényeglátó felvetései pillanatok alatt világítottak rá egy-egy berögzült probléma gyökerére. A vele való beszélgetések során sikerült visszanyerni életkedvemet és az önbizalmamat, és belevetettem magam egy új élet felépítésébe." Zsóka (44)