Stresszes a gyerekem. Mit tegyek?

A stressz téma megvitatásánál az elején fontos leszögezni, hogy a stressz az emberi létezés elengedhetetlen velejárója. A nyugalmi állapotból való kilengés segít abban, hogy jobban odafigyeljünk a környezetükre, hatékonyan felmérjük a vészhelyzeteket és kialakítsunk a fejünkben egy hatékony stratégiát, hogy hogyan kezeljük a bajt, ha tényleg bekövetkezik. Mint sok minden másnál, itt is a mérték a kulcs. Amikor a stressz beindul, akkor egy félelem alapú reakció kerül előtérbe: cselekednem kell, különben baj lesz. "Hallom, hogy mindjárt itt a villamos, futás!" Ha az agyam gondolkodó, racionális része képes átvenni az irányítást, akkor a futás helyett ezt is választhatom: "ugyan már, a következő 5 perc múlva jön, nyugi"

Túl a tényleges vészhelyzetekre való reakción, az ember, az absztrakt gondolkodás által, gondolati szinten is képes létrehozni olyan eseményeket, amelyeket fenyegetőnek él meg. Amikor tervezzük a jövőt, amikor elképzeljük, hogy tönkremegy a kapcsolatunk, vagy a jövőbeli események bizonytalan kimenetelén rágódunk, akkor agyunk színpadán potenciális stresszhelyzetekkel nézünk szembe. A testünk pedig létrehozza a stresszhez kapcsolódó fiziológiás válaszokat is (szívdobogás, izzadás, felgyorsult légzés, stb). A gyerekeknél és a serdülőknél ugyan más a tematika, de a folyamat azonos. Mikor azon gondolkodnak, hogy mi lesz, ha délután nem jönnek értem a szüleim?, Mi van, ha rosszul sikerül a matek felmérőm?, Mi van, ha mégsem az első szerelmem lesz életem párja?, Vajon meddig fognak élni a nagyszüleim?, Mi lesz a bolygóval, amikor én már felnőtt leszek? akkor testük és agyuk ugyanúgy a stressz tüneteivel kerül szembe.

Hogyan tudsz szülőként segíteni ?

Ahogy a bevezetőből is kiderült, nem a stressz teljes elkerülése a cél. Akkor sem, ha az adott esetben már a közepes mértéket is eléri. A cél, hogy a gyerek megtanulja kezelni az élete stresszes helyzeteit. Ha a gyerek úgy éli meg, hogy a világ egy veszélyes hely, ahol minden frusztráló, stresszt okozó eseményt el kell kerülni, az még több szorongást okoz. A szülőnek persze nagyon nehéz megtalálni, hogy mi a megfelelő mérték, ami által erősödnek gyereke stresszkezelési készségei, de még nem éri el azt a szintet, ami rombolja a mindennapokat. Különösen kamaszkorban nehéz, amikor az életszakaszból fakadóan is megjelenhet egyfajta érzelmi labilitás. Az biztosan fontos, hogy beszélni kell a gyerekkel arról, hogy a stressz és időnként annak magasabb mértéke természetes velejárója az életnek. Sokszor már az is növeli a szorongást, hogy a gyerekek úgy érzik, hogy valami nagy baj van velük amiatt, hogy stresszt élnek meg olatban. Kamaszoknál különösen gyakori, hogy az internet segítségével magukra húznak diagnózisokat. Ilyen esetben szülőként is fontos, hogy tájékozódjunk, és meg tudjuk beszélni gyerekünkkel, hogy amit érez, az még nem a külső segítséget igénylő szint/vagy lehet éppenséggel az, és akkor azt érdemes erősíteni, hogy nincs egyedül az ilyen jellegű nehézséggel, ott állunk mellette és segítünk megtalálni a megoldást, a külső segítséget a problémára.

Tipp a szülőnek: Példákon keresztül szemléltesd, hogy mi a különbség a jó és rossz stressz között. Például a jó stressz az, ami segít rávenni téged, hogy nekiállj tanulni sorozatnézés helyett, mert ez a stressz hozzásegít a célodhoz, hogy sikerüljön a felmérőt. Rossz stressz, amikor leülsz a könyv fölé, de annyira aggódsz azon, hogy meg fogsz bukni, hogy semmi nem megy be az agyadba. Érdemes a gyerek életéhez illeszkedő példákkal szemlélteni a magyarázatot.

A stressz árnyalt arcai

Vannak ugyan gyerekek, aki odaállnak a szüleik elé és konkrétan megfogalmazzák aggodalmaikat, de a legtöbb esetben inkább közvetett reakciókból lehet következtetni arra, hogy stressz állhat egy-egy viselkedés hátterében. Kisebb gyerekeknél gyakori, hogy ilyenkor magatartási problémák jelennek meg. A gyerekeknél gyakran az agresszió jelzi, hogy a gyereknek komoly aggodalmai vannak valamivel kapcsolatban. Az agresszió és magatartási problémák megjelenése azért is különösen nehéz, mert sokkal nehezebben vált ki empátiát a környezetből, miközben gyakran ilyenkor lenne a gyereknek legjobban szüksége rá. Ha gyerekünk viselkedése erős kilengéseket mutat, próbáljuk tudatosan felvenni az empatikus szemüveget és átgondolni, hogy biztosan nem a véletlenül műve, hogy a korábban nem jellemző viselkedés pont most jött elő.

A serdülőkre inkább az a jellemző stressz esetén, hogy abbahagynak korábbi tevékenységeket vagy elkerülnek helyzeteket látszólag indok nélkül.

Tipp a szülőnek: mielőtt számon kérnénk gyerekünkön a változásokat, mindig érdemes végiggondolni és kipuhatolni, hogy nincs-e jelen olyan stresszkeltő tényező, ami a viselkedési problémák hátterében állhat vagy elkerüléshez vezet, és amiben gyerekünk segítségre szorul. Sokszor már az is rengeteget segíthet, hogy a gyerek a szülővel való beszélgetés által a feszültség egy jelentős részét kiengedi magából.

Ne bagatellizálj!

Szintén fontos, hogy ne bagatellizájuk el a gyerekünk félelmeit. Ne mondjuk, hogy nincs mitől félni, hanem hangsúlyozzuk például azt, hogy megértjük az érzéseit, de láttuk, hogy mennyit készült, milyen jó képességei vannak, és szerintünk ez valószínűsíti, hogy jól fognak menni a dolgai. Ezzel egyértelművé tesszük azt is, hogy nem kiszolgáltatott elszenvedője az életének, hanem kompetens résztvevője.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy ne akarjuk megoldani gyerekeink helyett azokat a stresszkeltő helyzeteket, amelyekhez megvan az eszköztáruk!

A megelőlegezett stressz

Minden gyerek életében vannak olyan rutinok, amik stresszt keltenek. Az egyik gyereknél az úszólecke, a másiknál a magyaróra, a harmadiknál a síelés, stb. Annak ellenére, hogy szülőként tudjuk, hogy gyerekünknek az adott tevékenység feszültséget okoz, fontos, hogy ne vételezzük elő, hogy biztosan megint stresszelni fog. Ha például tudjuk, hogy gyerekünk fél az úszástól, ne azt kérdezzük tőle, hogy "ma is izgulsz az úszás miatt?", hanem indítsunk semleges oldalról, például azzal, hogy "hogy érzed magad ma délután?". A gyerekek rendkívül rugalmasak és az érés által sokszor egyik pillanatról a másikra adaptálódnak egy-egy kihíváshoz. Könnyen lehet, hogy gyerekünk megbarátkozott egy korábban nehéznek megélt helyzettel, és így megadjuk neki az újrakezdés lehetőségét.



Frank-Bozóki Eszter