Ösztönös szülői reakcióink: amikor gyerekünk megnyomja bennünk a "gombot"

2020.10.07

Azt hiszem a legtöbb szülő számára ismerős a helyzet, amikor a gyereke viselkedése egyetlen másodperc alatt vált ki valami egészen mélyről jövő, automatikus és megállíthatatlannak tűnő reakciót. Érezzük, hogy valami más is közrejátszik az aktuális helyzeten kívül, mégis jól illeszkedőnek éljük meg a reakciónkat. Ezeket az automatikus reakciókat kiváltó ingereket nevezzük triggereknek, de hívhatjuk köznyelven gyújtópontnak, nyomógombnak is.

Triggereink szülőként: gyerekünk viselkedésében megjelenő olyan szavak, cselekedetek vagy érzelmek, amelyek erőteljes hatást váltanak ki belőlünk valamilyen múltbeli - akár gyerekkori - élményünk miatt. Ez lehet egy korai emlék, de akár valami, amit felnőttkorunk során éltünk át, és amely elárasztó tehetetlenséget, dühöt, negatív érzést vált ki belőlünk. Természetesen pozitív irányba befolyásoló triggereink is vannak, de a nevelési nehézségeknél a szülők érthető módon a negatív előfeszítések csapdájába kerülnek.

Belső nyomógombjainkat gyakorlatilag úgy kell elképzelni, hogy van egy rész bennünk, ami adott viselkedésre, mondatra, érzelemre indul be, és olyan erős, hogy egyetlen pillanat átveszi az irányítást a viselkedésünk felett.

Vegyünk egy elég tipikus példát

Órákon át a konyhában állunk, hogy finom vacsorát készítsünk a családnak. Letesszük gyerekünk elé, aki közli, hogy nem kér egy falatot sem, és egyébként is gusztustalan az étel, , és miért csináltunk ilyen borzalmat?!

Hallva ezeket a sorokat, másodpercek alatt felmegy bennünk a pumpa, elkezdünk üvölteni, hogy hogyan lehet ilyen hálátlan a gyerekünk, és hogy mondhat ilyen gonosz dolgokat, és egyébként is, most azonnal menjen a szobájába, és vacsorát sem kap.

Mi is történt valójában?

Hogyan tudjuk megváltoztatni a bennünk levő nyomógombokat?

Sajnos nem elég egy szimpla elhatározás ahhoz, hogy hirtelen máshogy reagáljunk a korábban erős indulatot kiváltó helyzetekre, hiszen, ha elég lenne, akkor ezek a helyzetek nem ismétlődnének. A nyugalmat elősegítő gyakorlatok, például légzésgyakorlat is a helyzet utólagos kezelését, a kárelhárítást segítik.

Az első nehézség, hogy azonnal címkézzük az érzést, ami felszínre tör bennünk. Úgy érezzük, hogy mindenképpen be kell sorolnunk jó vagy rossz kategóriába kell. Hogy érezhetek anyaként ilyen dühöt a gyerekem iránt? Ez egy rossz dolog! Ahogy kimondjuk magunknak, hogy nincs rendben, ahogyan érzünk, azonnal bűntudatunk is lesz a miatta. Érdemes inkább úgy tekinteni ezekre a felszabaduló érzésekre, mint jelzésekre, amelyek megmutatják a szükségleteinket, vagy jobban mondva korábbi nem kielégített szükségleteinkre világítanak rá.

A második nehézség, hogy a legtöbb szülő azt a kényszert éli meg, hogy mindig nyugodtnak kell, mindig kedvesnek kell lenni, mindig jól kell éreznie magunkat. Ez a kényszer ugyanakkor több problémához vezet:

  • Ezáltal azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy a nehéz érzések rosszak, vagyis a gyerek könnyen juthat arra a következtetésre, hogy az ő nehéz érzései is rosszak.
  • Miközben magunknak azt mondjuk, hogy rosszak a nehéz érzések, aközben a gyerekeinknek azt kommunikáljuk, hogy osszák meg velünk nehéz érzéseiket. Jól látható ellentmondás feszül az anya és a gyerek megítélése, illetve a nyíltan és burkoltan kommunikált dolgok között.

A korábbi, mindig jónak és kedvesnek lenni kényszer egyik tipikus következménye, hogy a szülők a rossz érzéseket tartalmazó részeiket egyszerűen el akarják nyomni. Jó mélyen tartani, nem tudomást venni róluk. Ezek a részeink ugyanakkor nem tűnnek el, hanem lappangva dolgoznak bennünk, állandó boldogtalanságot okozva. Diszkomfortot és elégedetlenséget élünk meg tőlük.

Visszatérve eredeti példánkhoz, ott állunk az étkező asztal felett, feldúlt állapotban.

Testünkben megéljük a haraghoz kapcsolódó fizikai jeleket, ver a szívünk, felment a vérnyomásunk, szaporább a légzésünk. Nagyon dühösek vagyunk. Mi állhat valójában az érzelem mögött? Milyen háttértörténet futhat le a fejünkben? Milyen belső monológ indult be?

"Te mindent elrontasz! Még ezt sem tudod rendesen megcsinálni! Még főzni sem tudsz rendesen! Már megint elszúrtad! Hogy lehetsz ilyen béna! Engem senki sem ért meg"

Ahogyan feltárjuk a belső monológot, megláthatjuk mögötte a háttértörténetet. ilyen háttértörténet lehet például az a gyerekkori élmény, amikor tanárunk az elrontott házifeladat láttán rögtön becsmérelni kezd bennünket, hogy hogy csinálhattunk ilyen butaságot! Vagy szülőnk reakciója egy rossz jegyre, hogy ez mekkora borzalom és micsoda kudarc! És mi gyerekként azt éreztük ezáltal, hogy értéktelenek vagyunk, semmit nem tudunk jól csinálni. Persze nem kell feltétlenül gyerekkori élményhez visszanyúlni. Ugyanilyen háttértörténet lehet egy olyan munkahelyi helyzet, amelyben folyamatosan kritizálják munkánkat és úgy érezzük, bármit teszünk, az sosem jó.

Amikor egy-egy nevelési helyzetben előjön egy ilyen automatikus nehéz érzés, akkor próbáljuk meg elfogadni, hogy ez egykor egy adaptív és helyénvaló reakció volt egy stresszes helyzetre és ezek a háttértörténetek rendszerint bénultságot, erőtlenséget okoznak, ezért tud legyűrni bennünket az automatikus reakció.

Próbáljuk megvizsgálni, hol vannak az erőforrások az adott helyzetben? Milyen választási lehetőségeim vannak? Választás az is, ha egyszerűen hátrébb lépek a helyzetből. Hagyok magamnak egy szusszanásnyi időt, mielőtt válaszolnék. Most valóban segíthet néhány mély levegő vagy, hogy elszámolok tízig.

Amikor megértem a saját belső monológomat, akkor képes leszek meglátni a gyerekem viselkedésének valódi mozgatóit, és ez az új narratíva felülírhatja a régi élmények válaszait. Lehet, hogy egyszerűen fáradt, és azért ilyen undok? Lehet, hogy kimaradt az alvás az oviban? Vagy valami rossz élmény érte az iskolában és ennek a frusztrációja jön így ki rajta? A korábbi értéktelenség érzés hirtelen szertefoszlik, a testi érzések csillapodnak, a harag elszáll. "Hú, nagyon fáradt lehetsz, ha ilyen dühös leszel ettől".

A triggerek átalakítása egy komplex folyamat. Ezen belül dolgozunk a testi érzéseinkkel, a hozzájuk kapcsolódó érzelmeinkkel, meghallgatjuk belső monológunkat és végső soron megértjük a heves érzelem mögött húzódó eredeti történetet. Ez a felismerés segít az aktuális helyzet átkeretezésében és az ahhoz igazodó válasz megfogalmazásában. A viselkedés tehát a mögötte levő teljes folyamat megértése és átalakítása által változik meg. Ahogy elkezdünk dolgozni ezekkel a nyomógombjainkkal, egyre könnyebben és gyorsabban tudjuk átalakítani az általuk kiváltott reakciót. Míg kezdetben csak a folyamat után sikerül szétbontani elemeire a helyzetet, egy kis gyakorlattal már közben is észre fogjuk venni, mi az, ami a reakciónk hátterében áll. És mindennek jutalma a gyermekünkhöz való kiegyensúlyozottabb kapcsolódás




Frank-Bozóki Eszter