Gyerekek szülői szerepben - a parentifikáció és negatív hatásai

2020.07.31

Elveszett gyerekkor sokféle lehet. Amikor egy gyerek időnek előtte elveszíti valamelyik szülőjét, a gyerekkor egy része elhal benne. Az erőszak, a trauma is lehasít egy jókora darabot a gyermekkor ártatlan szövetéből, és nincs ez másképp, ha egy gyermek olyan nélkülözésben kénytelen felnőni, amely alapvető szükségleteitől fosztja meg. Ezek talán egyértelmű eseteknek mondhatók, ugyanakkor van egy másik út, amely sokkal észrevétlenebb, alattomosabb módon vezet a gyerekkor elvesztéséhez: ezt nevezzük parentifikációnak. Ez a talán sokaknak ismeretlen kifejezés arra a folyamatra utal, amely során a gyermek vállára kerülnek a szülői feladatok és felelősségek, miközben a szülő a függő gyermek szerepét ölti magára. Bizonyos szintű felelősség és önállóság kifejezetten pozitív hatással lehet a gyerekek fejlődésére és kompetencia érzetére, ugyanakkor, ha a gyerek állandónak, kötelezőnek és megterhelőnek érzi a felnőtt szerepek viselését, annak már káros következményei vannak."Amikor túl nagy a kabát"

Első hallásra talán bájosnak tűnhet, amikor egy édesanya a lányáról, mint legjobb barátnőjéről, vagy a húgát tökéletesen ellátó, kész anyáról beszél, valójában viszont könnyen előfordulhat, hogy a családi szerepek felcserélődésével, kóros folyamattal állunk szemben.

A parentifikált gyerek ugyanis túl nagy terheket, túl nehéz érzelmeket és túl sok feladatot cipel. Bár a felnőtt szerep sokszor magának a gyereknek is hízelgőnek és kényelmesnek tűnhet, hiszen ez rendszerint a külvilág elismerésével jár (milyen ügyes nagylány vagy!), valójában kibontakozóban levő lelki világa nincsen felvértezve a felnőttvilág hús-vér problémáival, érzelmeivel szemben.

"Mit tehetek érted?"

A parentifikált gyerek jellegzetes vonása, hogy természetes számára, hogy háttérbe szorítja saját vágyait vagy rosszabb esetben már fel sem ismeri, hogy mi az, ami igazán jólesne neki. Annyira természetessé válik saját másodlagos szerepének megélése, hogy sokszor fel sem merül már benne, hogy egyszer az ő igényei is lehetnének a figyelem középpontjában. Ez az önmagához való viszonyulás azért veszélyes, mert rendszerint későbbi párkapcsolataiban is hasonló dinamika jelenik meg, önmagát háttérbe helyező védelmező lesz egy függő társ mellett.

A parentifikáció két úton nyilvánulhat meg: a gyerek érzelmi/pszichés vagy funkcionális, feladatokkal való leterhelésével. Ezutóbbit nevezzük instrumentális parentifikációnak, és arra utal, amikor rendszeresen a gyerek felelőssége a háztartási feladatok ellátása, a családnak való főzés, a csekkek befizetése, bevásárlás és hasonló mindennapi feladatok ellátása. Nem arról van szó, hogy a gyerekek ne segítsenek a mindennapi teendők ellátásában, hanem arról, amikor ez egyértelműen az ő feladatukká válik. Ezzel ugyanis -kimondva-kimondatlanul- le kell mondaniuk a normális gyermekkor velejáróiról, a játékról, a barátokról, a kikapcsolódásról. A parentifikált gyerek ugyanis a postán áll sorban miközben barátai éppen a parkba mennek, vagy épp kistesóját viszi haza az oviból, miközben a többiek moziba tartanak. Az effajta leterhelés sok esetben nem a szülő önzéséből vagy lustaságából fakad, hanem egyszerűen a nehezített körülményekből, fizikai vagy lelki betegségből, és ha mindemellett a szülő megőrzi szülői funkcióját, és kellő bátorítást és támogatást nyújt gyermekének, akkor enyhíthetők a hosszú távú negatív következmények.

Ezzel szemben az érzelmi parentifikáció rendszerint súlyos negatív következményekkel jár. Ebben az esetben

ugyanis egy egyoldalú felállás alakul ki, amelyben a gyerek érzelmi és pszichés támaszt nyújt a szülőnek, miközben az figyelmen kívül hagyja gyermeke érzelmi és kötődési igényeit. Az érzelmileg parentifikált gyerek sokszor valamelyik szülője házastársát pótló, bizalmas szerepbe kerül, megismeri a szülő legmélyebb lelki problémáit, szülei házasságának apró részleteit, nemegyszer villámhárító szerepet betöltve szülei között. A tudás önmagában terhelő volta mellett rendszerint kialakul egyfajta lojalitás valamelyik szülője iránt, ami a másik szülővel való kapcsolatot nyirbálja. Mivel a gyerek sem korban, sem érettségben nem alkalmas arra, hogy a rá hárított problémákat, érzelmeket megértse, kezelni tudja vagy feldolgozza, az érzelmi parentifikációnak súlyos következményei vannak az aktuális és későbbi életére nézve.

Az elveszett gyerekkor következményei:

A parentifikált gyerekeknél gyakrabban jelennek meg szorongásos, depressziós, illetve testi tünetek, mint hasfájás vagy fejfájás, valamint nagyobb arányban lesznek alkohol- és kábítószerfogyasztók, és ezek a tendenciák felnőttkorban is megmaradnak. Ezen felül a parentifikáció hatással van a felnőttkori párkapcsolatok minőségére, a kapcsolatban való önfeladásra, megmentői szerepre, és a saját gyerekükkel kialakult kapcsolati dinamikára is. A parentifikált gyereknél felnőttkorban gyakrabban fordul elő nárcisztikus vagy mazochista személyiségszerveződés, illetve rendszerint perfekcionisták, túlterhelik magukat és nehezen engedik ki a kontrollt a kezükből. Pozitív következmény lehet a magasabb kompetencia és autonómia abban az esetben, ha a parentifikáció szintje nem érzelmi síkon és alacsony szinten valósult meg, és a család folyamatos elismeréssel jutalmazta a gyereket a felvállalt felelősségért.

Ahhoz, hogy gyermekünk kompetens, egészséges lelkű felnőtt legyen, fontos, hogy támogassuk önállósági törekvéseit, de mindezt úgy tegyük, hogy a lelkét és érettségét megfelelő tempóban és mértékben terheljük a felnőttkőr ugyan elkerülhetetlen, de egy ideig odázható terheivel.

Kulcsszó: parentifikáció, családterápia, családi tanácsadás

Frank-Bozóki Eszter